Igen, tudjuk, hogy a főváros izgalmas szegmenseit gerillamobilkamerán át bemutató blogunkban utoljára is épp a Dunapartot éltettük (még ha ezt a másik oldalon és más vonatkozásban is tettük), de egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül a jó ötletek mellett. Márpedig ha valaki úgy dönt, hogy beszerez két leselejtezett londoni double deckert, hogy azt kocsmává és etetővé alakítsa át a hullámzó víz mellett, az szerintünk épp valami ilyesmi: ügyes ötlet.
Mindezt tehát úgy kell elképzelni, hogy egy kiemelt ablaktábla mögül árulják a lángost, hekket, palacsintát, ami ha kész van, hangosbemondón szólítják az éhező megrendelőt. A Dunaparty Megállóként ismert placc persze csak külsőleg angolos, kaja szinten, mint az a felsorolásból kiderülhetett, kifejezetten a magyaros strandkajákra mentek rá – még ha itt nincs is strand -, de megfigyelhető az alábbi fotón például több budapesti látványosság (Hősök tere, Parlament, gellérthegyi szabadságszobor) sziluettje is:
A buszoknál és azok közelében egyébként mindent megtalálunk, amit egy vendéglátóipari egységben meg kell találnunk: van rá felszerelve például kézmosó, ahogy a kettő kiszuperált járgány közé amolyan kerthelyiség-módra el is tudunk helyezkedni napernyők alatt, az italrendelős busz (mert az külön áll) tetején pedig le is ülhetünk, ha csak azzal vagyunk hajlandóak beérni, hogy öt fejjel magasabbról szemléljük meg a dél-budai panorámát.
Amit pedig hekk címén adnak, azon nem találtunk fogást, amilyen jól nézett ki, annyira volt rendben:
Viszont amire külön szeretnénk felhívni a figyelmet, mert megérdemli, és minden vállalkozás számára tanulságos, az az önmarketing. Bámulatos például, hogy itt, ahol belvárosi léptékkel mérve az urbánus madár se jár (na jó, annyira nem vészes a táv amúgy, a Boráros tértől autóval 10 perc, bringával 35-40 perc), kiválóan muzsikáló wifit is képesek voltak telepíteni, a Facebook-kampányukat meg nem csak a buszok oldalára felnyalt matricákkal, de festékszóró sprayjel is megoldották:
Ezek után nyilván már csak az merülhet fel kérdésként, hogy hol található ez a kedves színhely: nos, a legnagyobb közösségi oldalon itt lehet elérni őket, fizikailag pedig a Budafokon az aprócska Panel utcát kell keresni – íme térképen. Az árak egyébként átlagosak, a kiszolgálás mosollyal szponzorált és rokonszenves, az egész hely meg felettébb család- és biciklibarát, sőt, láttuk már itt frissítőzni Ördög Nórát és Nánási Pált is (reméljük, azért a hely nem fog egykönnyen elcelebesedni, jelenlétüket betudjuk pusztán annak, hogy egy köpésre van az RTL Klub székháza).
Végezetül: azt talán nem kell taglalnunk, milyen félig idilli, félig a szocialista múltat magába foglaló látvány a szemközti Csepel-sziget a régmúltból ágaskodó gyárkéményekkel – aki még nem találkozott ezzel a vizuális élménnyel, hajrá, tessék menni sörözni, ha épp Budapesten tetszenek járni-kelni. Mondjuk augusztus 20. előtt vagy után.