Bunkofonok virágkora

Ezúttal éppen nem a főváros utcáit róttuk gerillamobilkameránkkal, viszont amikor megláttuk, hogy Mobilmementók címmel tárlat nyílik Budapesten, kötelességnek éreztük a részvételt, elvégre ha ezek az régi maroktelefonok nem lettek volna, ma ez a blog sem lenne.

Találó helyszínen, az Öntödei Múzeumban nyílt meg a kiállítás (magángyűjtők jóvoltából), ugyanis ottjártunkkor kvázi a fejünk felett csüngött egy-egy harang is, mint az emberi civilizáció egyik legrégibb információtovábbító eszköze. A harang kiöntőinek valószínűleg eszébe sem jutott, hogy egyszer majd ilyen kis fura dobozkákat fognak nyomkodni az emberek, ha fel akarják venni egymással kapcsolatot, de őrület belegondolni abba is, hogy nekünk, az új kor gyermekeinek már ezek az alig tizenpár éves készülékek is kőkorszakinak számítanak – például ez az 1995-ös Nokia 720 rádiótelefon, amit még az analóg Westel 450-es rendszerben lehetett használni.

Vagy itt vannak ezek a 90-es évek eleji személyhívók, illetve a Ringo felségjelű osztrák telefonok, amikben se menü, se névjegyzék nem volt még, hívást lehetett velük indítani, és felvenni, ha csörög. Meg persze kikapcsolni. (Külön érdekes, hogy hasonló, végletekig egyszerű telefonnal új gyártók is előrukkoltak az elmúlt években, reagálva a funkciókkal túlpörgetett okostelefonokra.)

A három gyűjtő, Csernák Márton, Novák László és Szepes György a kiállításra szóló meghívóban külön kihangsúlyozta az alábbi készüléket, az idén húsz éves Nokia 1011-et, ami a legkorábbi, ám ma is használható Nokia. Állítólag egy fórumtalálkozón (mert ők az oldmobil.hu-n találtak egymásra) tettek bele egy akkumukátort, kártyát, és kicsöngött, tehát tökéletesen üzemképes.

Aztán itt van két másik érdekes teló: a baloldalon a limitált szériás 2110 Olimpifon, amit kifejezetten az 1996-os atlantai olimpiára gyártottak, de hogy pontosan kik használták, sportolók kapták vagy mások, azt máig nem tudni. A jobbján a “banánnak” is becézett 8110, ami a Mátrix című filmben lett főszereplő – igaz, ott egy átalakított darabot használtak, mert egyébként ennek a fedlapja nem rugós módon lepattintható. Szóval NEO ezen át értekezett a nagy üldözős jelenetek előtt.

Kommentár nélkül még néhány régi ismerős és ismeretlen – köztük a luxuskategóriát megalapozó 8810-zel, lásd a második képen a baloldali krómozott kicsikét:

Említést érdemel a 6210-es, úgynevezett üzleti széria, ami nem csak a maga korában, vagyis a 2000-es évek elején volt menő, de az egyik kiállító egészen odáig ment, hogy azt mondja róla: “a mai napig ha valakinek van, az nem cseréli le, csak az utolsó leheletéig.”

Aztán a Nokia megtornáztatta a kezeket: érkeztek a kicsúsztatható, hajtogatható mobilok, egészen a L’Amour divatkollekció darabjaiig, amik közül az egyik annyira brutálisan betérdelt a trendiségnek, hogy még gombokat sem raktak rá, egy tárcsával kellett megoldani vele mindent, még az SMS írását is. El lehet képzelni, mennyire volt ez hatékony.

Aztán lassan megjelentek az olyan kiegészítők, mint a hangszórók, a csatlakoztatható kamerák, memóriakártyákkal lehetett bővíteni a telefonokat – így szép lassan kikristályosodott az ösvény az okostelefonok felé. A többi már a közelmúlt történelme…

Az összesen 250, már nem túl kúl, de történelmi készüléket vitrinbe állító Mobilmementók kiállítás 2012. augusztus 23-ától október végéig látogatható az Öntödei Múzeumban, nem messze a Margit körúttól és a Bem József tértől.
Pontos cím itt.

4 thoughts on “Bunkofonok virágkora”

  1. Nagyon jó egy ilyen kiállítás, tanulságos, hogy hogyan fejlődött a technika kb 15-20 év alatt. Én anno egy Panasonic G450 telefonnal kezdtem, utána egy Nokia 3210, majd egy 3510 es mely számomra az első szines kijelzős telefon volt. Azóta sok készülék átment a kezemen, zömmel meg is van most is. A legrégebbiek is pl a panasonic G450 is. Kb 25-30 mobilom van jelenleg. Gyűjtő vagyok. Sokféle márkából, de zömmel Nokia, Sony Ericsson, Samsung, LG, HTC, Siemens és egyébb. Kész gyűjtemény. Mind működik csak töltőre kell tenni őket időnként. Most a legjobb egy HTC desire S. Csúcsmobil hatalmas érintőkijelzővel és bőséges belső memoriával 1,2 Gb.

  2. Azért tegyük hozzá, hogy a bunkofon nem azért volt bunkofon, mert méretileg nagy volt, hanem hogy az emberek bárhol képesek voltak üvöltözni bele és maximum hangerőn csöngetni. Anno még nagyon kevés embernek volt és talán az irigység is bejátszott a bunkofon név kialakuláásában. Hajj szép idők amikor még a CB 76 is nagy szó volt…

  3. Zseniális és nagyszerű kiállítás, de még nem láttam. Mindenképpen megnézem. Csak annyi a bibi, hogy az Öntödei Múzeum – a honlapján lévő információ szerint – csak 10 és 14 óra között van nyitva (csütörtöktől szombatig), vasárnap pedig zárva van. Ilyen nyitva tartási feltételek mellett utópia azt várni (és hinni), hogy majd tódulnak a tömegek retro mobilokat nézegetni. A múzeum (ahol egyébként még nem jártam) az eddig, a neten látott képek alapján gyönyörű (pl. nemrég újították fel a homlokzatát), de a nyitva tartást illetőleg elég rugalmatlan. Ettől függetlenül mindenképpen megnézem a kiállítást. Magáról a kiállításról először a hírTV-ben hallottam, ahol a Retrográd heti magazinban egy egész adást szenteltek neki az egyik gyűjtővel és egy múzeológussal, valamint néhány régi készülékkel. Köszönöm a cikket a fényképekkel együtt. Tartalmas volt.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.