Bunkofonok virágkora

Ezúttal éppen nem a főváros utcáit róttuk gerillamobilkameránkkal, viszont amikor megláttuk, hogy Mobilmementók címmel tárlat nyílik Budapesten, kötelességnek éreztük a részvételt, elvégre ha ezek az régi maroktelefonok nem lettek volna, ma ez a blog sem lenne.

Találó helyszínen, az Öntödei Múzeumban nyílt meg a kiállítás (magángyűjtők jóvoltából), ugyanis ottjártunkkor kvázi a fejünk felett csüngött egy-egy harang is, mint az emberi civilizáció egyik legrégibb információtovábbító eszköze. A harang kiöntőinek valószínűleg eszébe sem jutott, hogy egyszer majd ilyen kis fura dobozkákat fognak nyomkodni az emberek, ha fel akarják venni egymással kapcsolatot, de őrület belegondolni abba is, hogy nekünk, az új kor gyermekeinek már ezek az alig tizenpár éves készülékek is kőkorszakinak számítanak – például ez az 1995-ös Nokia 720 rádiótelefon, amit még az analóg Westel 450-es rendszerben lehetett használni.

Bunkofonok virágkora részletei…

Hekket emeletes londoni buszból, a Duna partján?

Igen, tudjuk, hogy a főváros izgalmas szegmenseit gerillamobilkamerán át bemutató blogunkban utoljára is épp a Dunapartot éltettük (még ha ezt a másik oldalon és más vonatkozásban is tettük), de egyszerűen nem mehetünk el szó nélkül a jó ötletek mellett. Márpedig ha valaki úgy dönt, hogy beszerez két leselejtezett londoni double deckert, hogy azt kocsmává és etetővé alakítsa át a hullámzó víz mellett, az szerintünk épp valami ilyesmi: ügyes ötlet.

Hekket emeletes londoni buszból, a Duna partján? részletei…