Nem sűrűn fordul elő, hogy az ember arra ébred, hogy robbogatnak a környékén. Pedig Budapesten ez lassan általános jelenség, Bruce Willisnek hála eljutunk még odáig, hogy ügyet sem vetünk az ilyesmire, lassan egy godzilla is végigtrappolhatna az Erzsébet körúton, a közöny őt is kíméletlenül elérné, aztán lehetne a lába elől sepregetni a civileket. Persze ez nem igaz, az viszont igen, hogy a fővárost szeretik a filmesek, a főváros meg őket, hiszen pénzt hoznak a házhoz. Ebben az esetben például a híres-hírhedt Józsefvárosba, ahol ma az egyik utcában ilyen látvány fogadhatta a gyanútlant:
Szerző: uandras
Ázsia Center – kínai piac plázaköntösben?
A Pesti Objekt blog mindent látó lencséje ezúttal egészen a főváros széléig merészkedett, a 15. kerületig, azon belül pedig egy sokak által sokszor vitatott helyre, a gyakran ködös pletykákba burkolt Ázsia Centerbe. A lassan tíz éve létező bevásárló-komplexum több szempontból is egyedülálló jelenség a magyar parlagon – kezdve például azzal, ahogyan fogadja a látogatót. Ilyen körforgalommal fogadja:
Bruce Willis és a szovjet emlékmű
Íme, a Pesti Objekt blog első igazi bejegyzése a rövid bemutatkozó után, amiben elmondtuk, hogy milyen egyszerű céllal létezünk a Nyugat.hu berkein belül.
Úgyhogy térjünk a tárgyra: a mai nap hőriadós hevében a Kálvin téren jártunk, és egészen véletlenül kiböktük, hogy most éppen ide költözött a Die Hard-akciófilmek ötödik felvonását forgató csapat. Vagyis ottjártunkkor csapat még nem nagyon volt sehol, a színészceleb különösen nem, de már jól elkerítették a teret a gyalogosforgalomtól, hogy odabiggyesszék a közepére ezt az aranyszínű önkényuralmi jelképpel ellátott csodát:
Szevasztokjónapot!
Mi vagyunk a Pesti Objekt Blog, ami mostantól a Nyugat.hu egyik Budapesten önállósodott mobilkameráján át mutatja meg a világot, vagyis a fővárost, annak minden zugával együtt. Mennyire vízfej? Mennyire falu? Mennyire koszos vagy mennyire rafkós? Milyen benne az élet? Tényleg csak egy nagy falu, vagy tényleg egy világváros? Hogyan néz ki a Kossuth tér, amikor átépítik, miféle emberek teraszoznak a vigalmi negyedben, és milyen a nyolcadik kerületi dzsumbuj mélyén?
Képekben fogjuk mindezt itt elmondani.
Üdv!