Csepelre vitt a dolgunk a minap, de nem feledtük, hogy bőrünkbe a 2013-as Sziget Fesztivál ezer apró rezdülése néhány napja még tízezer apró újabb kis szarkalábkezdeményt égetett bele. Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó! Ezek jártak a fejünkben, miközben épp elsuhantunk az egykor nehézipartól túltengő városrész temetője mellett, hogy eszünkbe jusson: atyagatya, de hát itt nyugszik a Király! Érzem elborít a láz, sírni szeretnék, nézek fel az összecsomósodott viharfelhőkre, hiszen nem örülök nekik, mert hát nyár van, az isten szerelmére. De annak sem örülnék, ha a Király rajongója lennék, ha ezt kéne látnom a sírkert kerítése felől:
Ne ígérj boldogabb időt, Ne keress bennem új erőt! Ne hidd hogy változom Veled, ne remélj!- üzeni az el nem takarított falevélköteg, a telefilcezett oldalú buszmegálló, az elszórt csikkek hada. De hát kit érdekelnek ezek a talmi dolgok, ha valójában szemeddel látsz, szíveddel érzel? Úgyhogy elővettük a szívünket, és szinte már az sem érdekelt minket, hogy egy ilyen nyugvóhelyen nem arannyal van kitapétázva a bejárat:
De a kis ketyegőnk sem bírt magával, úgyhogy rá kellett szólnunk: te szív, most ne sírj már! Összekapartuk magunkat, és megtettük a lépéseket, amik kicsik egy embernek, de hatalmasak lehetnek egy rajongónak – és már ott is voltunk, ahol a fantasztikus hatású könnyűzenei popdalslágerek létrehozója, megannyi asszony ríkatója nyugszik.
Lépéseinket rögzítettük azok kedvéért, akik még nem tehették meg ezeket a lépéseket:
Ne csak várj, az túl kevés nekem, csendül fel fejünkben a szó, és nem is kellett minket tovább unszolni, fogtuk magunkat, és közelebb merészkedtünk. Nem volt nehéz, mert a környéken egy szál élő ember sem moccant, a kuncsaftra váró közeli virágárusokat leszámítva:
És még közelebb bátorkodtunk:
És még annál is közelebb, hogy lássuk ezt a torokgombócot gyúróan élethű arcot. Szinte már szólásra nyílik ajaka, hogy azt közölje: nagy út vár rám, elszólít az ég, nem bújhatsz már hozzám. És szinte mintha a kőtáblába vésett karját is megrezzentette volna, hogy felemelje az abban elhelyezett mikrofont:
Berettyóújfalu különösen nagy hangsúllyal volt jelen, ami a virágok reprezentálását illeti – bár az ősz, ahogy az látszik, a Királyhoz mintha előbb érkezett volna meg a kelleténél:
A legcsodálatosabb azonban még hátravolt: a Királynak még koszorútrónt is emeltek! Ezt a túlzást alighanem még ő is megbocsátotta volna, ahogy egy jó asszony mindent megbocsát.
Körülnézünk: a nyár utolsó hetei közepette sehol senki, nem csak a sírnál, de az egész temetőben sem – kívülről, a buszmegállóból nézegetnek csak be rám, hogy mit művelek ennyi ideig. Távozóra is veszem a figurát, és a fejemben már le is írom előre, hogy „néhány perc múlva már semmi nem jelzi, hogy a közelben alussza örökzöld álmát egy bálvány.” Pedig ez nem igaz: még tizenkét év elteltével is él a Király, ha csak az emlékezetekben is.
